Ünnepélyes eredményhirdetés


Csám-csám, nyám-nyám, hmmmmmm, avagy kéretik egy kis csönd!

A célszalag szakadtan lóg, a zsűri szájszeglete körül méhek döngicsélnek, elégedett emésztés hangja hallik, itt-ott koppan egy lenyalt kanál, a bágyadt őszi napsugár meg-megpihen a csillogó-tiszta üvegeken, a balzsamos szél kitöltetlen szavazócédulákat keringet. Egy szó mint száz: véget ért az

Első Rostallói Lekvárverseny.

A szigorú versenykiírásnak 12 pályamű felelt meg, csak őket pontoztuk. Néhány lekvár a kiírásban szereplő mennyiség (tömeg) alatt maradt: ezeket versenyen kívül faltuk / faljuk / falandjuk fel. A köszönet természetesen ezek alkotóinak is kijár. A konyhafőnök a versenynapok hajnalán fényképes dokumentációt készített a sorompókat harapdáló paripákról. A masina meghibásodása miatt a a kezdeményezés torzó maradt. A sikerült képek (lásd az archívumban) ezzel együtt is jól adják vissza a derbi utánozhatatlan hangulatát.

Bár a doppingvizsgálatokat (B minta!) több versenyzőnél is meg kellett ismételnünk, az eredményeket némi huzavona és a diplomáciai konfliktusok elsimítása után az NLB (Nemzetközi Lekvárverseny Bizottság) hitelesítette. Tehát:

Aranyérmes:

A győztes 7,33-as átlaggal a GEMINI, 2003 jelszóval ellátott pályamunka, melynek szerzője VARJASI ÁGNES. Idézet a zsűri szöveges értékeléséből:

"A barack és a meggy remek harmóniája… …bár a barack kissé az előtérbe tolakodott… …a meggydarabok kellemes meglepetése… …tökéletes összhatás. …Sajnos konyhai szempontból egy rémálom, alig lehetett fölkenni a kenyérre."

A lekvárművésznek ezúton is (vö. még 19. évi Compania) köszönetet mondunk és gratulálunk: Hurrá, éljen, bravó, hogy volt, hogy volt?!!! Kérjük, járuljon hozzá, hogy a nyertes mű receptjét, amennyiben van neki, és nem zseniális improvizációról van szó, közkinccsé tehessük!

 

Ezüstérmes:

A második helyen végzett, 6,96 pontot szerzett ZÜMMÖGŐ jelszóval nevezett műalkotás szerzőt keresett és talált!! Már tudjuk, hogy BENEDEK JUDIT új műfajban is megcsillogtatta tehetségét, ismét aratott a vállalkozókedv, az alaposság, a precizítás! Brávóóóó!!! Bíráló és dicsérő szavak:

"Tökéletes kinézet… …a két komponens remek harmóniája… …erőteljes gyümölcshatás… …bár a kenhetőség nem tökéletes…"

Bronzérmes:

A harmadik helyezett - jelszó SZIPORKA - kajszibarackból készült, és 6,13 pontot ért el. A szerző ZSOLDOS ÉVA. A minőségi alapanyag fél siker - ez a tétel fényesen igazolódott, ugyanis a gyümölcs Mogyoróék saját kertjében termett. Az értő kritikából:

"Bombasztikus gyümölcsaroma… …a felbukkanó nagy gyümölcsdarabok kellemes meglepetést szereztek… …a napon gyönyörűen csillogott… …a konyha megfelelőnek találta az állagát…"

További helyezések, pontszámok:

4. CARANDIRU; 6,22
5. GYOGYÓS; 6,12
6. VASZIL; 6,06
7. YODA; 6,05
8. REIN; 2000, 5,5
9. EPER-DÖNTŐ BIZONYÍTÉK; 5,46 (versezettel)
10. RINGLASD EL MAGAD; 2003, 4,91
11. ŐSZAPÓ; 4,77
12. JULI; 3,19

Köszönjük a részvételt, gratulálunk!

A szervezőbizottság nevében:
Zsemle