Még, még, még és még,
a burzsujnak soha nem elég!
Lásd, lásd, lásd és lásd,
a sorsod az elpusztulás!
A munkások harmada éhen gebed,*
az éhség s a szenny marja fel testedet,
éhhalálra ítélt ez a rend.
S a gégédre hurkol statáriumot,
és tapsolnak hozzá a rongy árulók,
Büchlerek, Popperek, Peyerek.
Vörös Csepel, zúgjon a hangod,
Váci út felelj neki,
Dunántúl, Alföld, együtt a harcban,
jelszavunk megrengeti-rengeti,
nem fogunk pusztulni éhen,
nem tűrünk csendben tovább!
Vörös Csepel, vezesd a harcot:
Kenyeret! Munkát!