Lenn a vén Kubában süvít a szél,
elűzi az álmot, nem alszom én,
asztalomon ott áll, amint szokás,
egy icce bor és a fehér kalács.
A házam a régi, nádtetős,
szomszédom a néma, nem ismerős,
asztalomon ott áll, amint szokás,
egy icce bor és a fehér kalács.
Megzörren az ablak, felébredek,
égő két szememből a könny pereg.
Álom volt csupán, hogy szabad vagyok,
Úgy fáj a szívem, mert néger vagyok.