Éljen a Kaktusz Pedró, a banditakirály,
ki után sóhajt a leány valahány.
Ürítsük hős nevére a nagy poharat,
mivelhogy elűzte a pandúrokat!
És a nagy hős rezes orra harci pírban ég,
két kezében forgatja a két nagy fegyverét,
és övében meghatottan citerál a colt,
mert ilyen nagy hős még sose volt.
Pedró, te szép legény,
Pedró, imádlak én!
Fekete éjszakában robog a vonat,
viszi magával az aranyrudakat.
A nagy kanyarban fékez, s megáll hirtelen,
mivelhogy Kaktusz Pedró előtte terem!
És a nagy hős rezes orra harci pírban ég,
először a páncélszekrényt lövöldözi szét,
és miután kirabolta a vaskaravánt,
elvágtat a vadludak után.
Pedró, te szép legény,
Pedró, imádlak én!
Lihegve száguld Mary, a préribaba,
utána vágtat a sziúk vad hada.
Az egyik már-már ráemeli a kezét,
amikor Kaktusz Pedró a színhelyre lép!
És a nagy hős rezes orra harci pírban ég,
mert ilyen nagy disznóságot nem látott az ég,
csípőjéből szétlövi a sziúk vad hadát,
s elvágtat a vadludak után.
Pedró, te szép legény,
Pedró, imádlak én!
Beugrik Kaktusz Pedró az ivóablakon:
„Kártyázzunk, urak!, mert itt az alkalom.”
Jobbjával coltját rögtön rájuk szegezi,
miközben baljával a pókert keveri.
És a nagy hős rezes orra harci pírban ég,
elnyeri az öreg seriff fehérneműjét,
és a pucér csendbiztosnak szerencsét kíván,
s elvágtat a vadludak után.
Pedró, te szép legény,
Pedró, imádlak én!