Volt egyszer egy hadnagyocska,
fiatal volt és bohó,
büszke volt a szíve-lelke,
s minden szépről álmodott.
Megígérte egy kislánynak,
hogy igazán szereti,
s mikor kimegy a harctérre,
képeslapot küld neki.
Jött egy ködös, őszi alkony,
német gránát csap bele,
s mikor felépült sebéből,
hiányzott a jobb keze.
Jött egy illatos levélke:
Bocsásson meg, s lássa be,
hogy egy nyomorék mellett egy nőnek
szenvedés az élete.
Külvárosi füstös kocsma,
hol borszagtól nehéz a lég,
betámolyog minden este,
egy felkarú, egy nyomorék.
Azt mondják, hogy hadnagy volt ő,
barna kislányt szeretett,
elüldögél a sarokban
egy-két pohár bor mellett.
Felszedi a szivarvéget,
amit más már eldobott,
szivarcsikkel a kezében
egy kis dalt dúdolgatott:
Aranyvégű cigaretta,
te utolsó jó barát,
cigarettafüst az élet
s mint egy álom tovaszáll.